Az Országos Fogyatékosügyi Tanács (OFT) újraalakításáról

A kormányzati struktúra átalakításából (lásd a Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló 2010. évi XLII. törvényt), valamint a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvényből következő módon az Országos Fogyatékosügyi Tanács kormányzati oldala tagjainak mandátuma 2010. május 29-én, az új Kormány megalakulásával megszűnt.

Az újraalakulás érdekében szükséges intézkedések folyamatban vannak.

Budapest, 2010. május 31.

Horváth Péter, az OFT titkára

Gyakornoki program fogyatékos személyek számára az Európai Parlament titkárságán

Az Európai Parlament hozzájárul az esélyegyenlőség előmozdításához, és szorgalmazza az esélyegyenlőség gyakornoki programokban történő alkalmazását a fogyatékos férfiak és nők esetében. 2006-ban az Európai Parlament külön gyakornoki programot indított a fogyatékos személyek számára. Ez a program, mint ahogy azt a fogyatékkal élők foglalkoztatásáról szóló helyes gyakorlat kódexének 4. cikke megállapítja, pozitív lépésnek számít.

A Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete 32M Ft-os támogatást nyert az "Új látásmód" projekt megvalósítására

Szeretettel meghívja Önt és munkatársait a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete (VGYKE) és az Egészséges Szervezet, Egészséges Munkahely Alapítvány a TÁMOP program nyitórendezvényére.

Hiánypótló fogyatékosságügyi képzések az egészségügyben dolgozó szakemberek számára

Az idei év márciusában új akkreditált képzési programokat indít a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány az Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet támogatásával az egészségügyben dolgozó szakemberek számára az alábbi területeken:

Felhívás táncra

Szereted a zenét, a táncot, az utazást? Gyere közénk! Várunk szeretettel!

Az Országos Fogyatékosügyi Tanács kiemelt figyelemmel kíséri az új Polgári Törvénykönyv cselekvőképességre vonatkozó szabályozásának alakulását

Az OFT álláspontja szerint a "Támogatott Döntéshozatal" bevezetése fogyatékosságügyi történelmi jelentőségű. A "Támogatott Döntéshozatal" lehetővé teszi, hogy a nagykorú fogyatékos személyek megőrizhessék emberi méltóságukat és bár mások támogatásával, de mégis maguk hozhassák meg döntéseiket. A "Támogatott Döntéshozatal" elemi szabályait a várhatóan 2010. május 1-jén hatályba lépő Polgári Törvénykönyv 2. könyve tartalmazza. Az OFT ugyanakkor úgy látja, hogy további, törvényi szintű, részletesebb szabályokra van szükség. Ezért javasolta "a támogatott döntéshozatal jogintézményével kapcsolatos további jogalkotási feladatokról" szóló OGY határozat tervezetének benyújtását. A H/11311. számú javaslat általános vitára való alkalmasságát az Országgyűlés Ifjúsági, Szociális és Családügyi Bizottsága, valamint a Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottsága támogatta, de az általános vita megkezdését 2009. december 14-én 2010. januárjára halasztották. Az Országos Fogyatékosügyi Tanács javasolja a Magyar Országgyűlésnek a határozati javaslat elfogadását, és egyúttal felkínálja a törvény tervezetének kidolgozásában való együttműködését. Az OGY határozati javaslat sorsa ezen az oldalon követhető figyelemmel.

Budapest, 2010. január 11.

Horváth Péter, az OFT titkára

Megjelent az összevont adóalap adóját csökkentő kedvezmény igénybevétele szempontjából súlyos fogyatékosságnak minősülő betegségekről szóló Korm. rendelet és a súlyos fogyatékosság minősítéséről és igazolásáról szóló EüM rendelet

A Magyar Közlöny 2009. december 29-i, 194. számában megjelent az összevont adóalap adóját csökkentő kedvezmény igénybevétele szempontjából súlyos fogyatékosságnak minősülő betegségekről szóló 335/2009. (XII. 29.) Korm. rendelet és a súlyos fogyatékosság minősítéséről és igazolásáról szóló 49/2009. (XII. 29.) EüM rendelet. Az szja törvény 40.§ alapján a személyi jövedelemadót csökkenti a súlyosan fogyatékos magánszemélynél az erről szóló igazolás alapján a fogyatékos állapot kezdő napjának hónapjától ezen állapot fennállása idején havonta az adóév első napján érvényes havi minimálbér 5 százalékának megfelelő összeg (a havi minimálbér 2010-ben 73.500 Ft, ennek 5%-a 3.675 Ft). A jogszabályok tervezeteit az Országos Fogyatékosügyi Tanács több ízben is tárgyalta.  Sikerült elérni azt, hogy az adókedvezmény igénybevételekor a fogyatékossági támogatásról szóló határozat is elfogadható legyen. Ezzel a lépéssel a fogyatékos emberek szempontjából tovább egyszerűsödik az eljárásrend. A csatolt jogszabály-szöveg tartalmazza a hivatkozott törvény 2009. december 29-én hatályos szövegét. A jogszabály mindenkori aktuális szövege a www.magyarorszag.hu/kereses/jogszabalykereso oldalon a jogszabály-keresőben letölthető.

Megjelent a 2011. évi népszámlálásról szóló törvény

A Magyar Közlöny 2009. december 15-i, 183. számában megjelent a 2011. évi népszámlálásról szóló 2009. évi CXXXIX. törvény. A jogszabály - az Országos Fogyatékosügyi Tanács javaslatára és kérésére - lehetővé teszi, hogy a fogyatékossággal kapcsolatos adatokat, hasonlóan a 2001. évi népszámláláshoz, a 2011. évi népszámlálás keretében is felvegyék. Ezzel lehetővé válik az adatok összehasonlító elemzése. Bár az adatközlés ebben a tekintetben önkéntes lesz, a Tanács nagyon fontosnak tartja, hogy a majdani népszámlálás során a fogyatékos emberek vállalják a válaszadást. Emellett a törvény arról is rendelkezik, hogy a fogyatékossággal összefüggő adatokat mintavételen alapuló külön adatgyűjtési programban is felvegyék. A minta nagyságát, a gyűjtendő adatok körét és a végrehajtás részletes szabályait kormány-rendeletben kell majd meghatározni. Ebben a munkában való részvételre 2010. szeptember 30-i határidővel az Országos Fogyatékosügyi Tanács is felkérést kapott. A csatolt jogszabály-szöveg tartalmazza a hivatkozott törvény 2009. december 19-én hatályos szövegét. A jogszabály mindenkori aktuális szövege a www.magyarorszag.hu/kereses/jogszabalykereso oldalon a jogszabály-keresőben letölthető.

Megjelent a segítő kutya kiképzésének, vizsgáztatásának és alkalmazhatóságának szabályairól szóló szociális és munkaügyi miniszteri rendelet

A Magyar Közlöny 2009. december 3-i, 174. számában megjelent a 27/2009. (XII. 3.) SZMM rendelet. A jogszabály több okból is igen jelentős előrelépés: hatálya kiterjed a vakvezető kutyák mellett a mozgáskorlátozott személyt segítő kutya, a hangot jelző kutya, a rohamjelző kutya, a személyi segítő kutya és a terápiás kutya kiképzésének szabályaira. Megtudható belőle, hogy hogyan és milyen feltételekkel vehetik a kutyákat birtokba a fogyatékos emberek. Igen lényeges eleme az, hogy a 9.§-ban szabályozza mindazon közszolgáltatások körét, ahova a felsorolt kutyák - igen indokolt esetek kivételével - szabadon bevihetők. A csatolt jogszabály-szöveg tartalmazza a hivatkozott rendelet 2009. december 16-án hatályos szövegét. A jogszabály mindenkori aktuális szövege a www.magyarorszag.hu/kereses/jogszabalykereso oldalon a jogszabály-keresőben letölthető.

Megjelent a szociális foglalkoztatás szabályozásának módosítása

A Magyar Közlöny 2009. december 9-i, 177. számában megjelent a Kormány 279/2009. (XII. 9.) rendelete, ami egyes szociális tárgyú kormányrendeleteket módosít a szociális foglalkoztatás és a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás állami támogatásának átalakításával, valamint az egyházi kiegészítő támogatás megtérítésével összefüggésben. A csatolt jogszabály-szöveg tartalmazza a hivatkozott rendelet 2009. december 15-én hatályos szövegét, illetve a jogszabály könnyebb értelmezhetősége érdekében a szociális foglalkoztatás engedélyezéséről és a szociális foglalkoztatási támogatásról szóló 112/2006. (V. 12.) Korm.rendelet 2009. december 12-től hatályos, egybeszerkesztett változatát. A jogszabály mindenkori aktuális szövege a www.magyarorszag.hu/kereses/jogszabalykereso oldalon a jogszabály-keresőben letölthető.

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány közleménye - 3,2 milliárd Ft üdülési csekk támogatás a szociálisan rászorultaknak

Budapest, 2009. november 30., hétfő - A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány célja a munkavállalók, szövetkezeti tagok, valamint családtagjaik, a nyugdíjasok és más önálló jövedelemmel nem rendelkezők szociális célú kedvezményes üdültetésének elősegítése. Az alapítvány évről évre egyre nagyobb forrást biztosít saját gazdálkodásának eredményéből a szociálisan hátrányos helyzetben élők üdülési támogatására.

Húszéves a Védett Szervezetek Országos Szövetsége - a miniszter kitüntetéseket adott át

Budapest, 2009. december 3., csütörtök (MTI) - Fennállásának húszéves évfordulóját ünnepelte csütörtökön a Védett Szervezetek Országos Szövetsége (VSZOSZ); a rendezvényen Herczog László szociális és munkaügyi miniszter kitüntetéseket adott át a szervezet tagjainak.

Jog-bíróság-esélyegyenlőség - Akadálymentesítették a bíróságokat Somogyban

Ezentúl Somogy megye valamennyi bíróságára könnyebben juthatnak be a mozgássérültek, továbbá Braille-írású tájékoztató táblák és egyéb infokommunikációs eszközök segítik a vakok és látássérültek, valamint a hallássérültek közlekedését és eligazodását - közölte Vadócz Attila, a Somogy Megyei Bíróság szóvivője kedden, a programról beszámoló kaposvári sajtótájékoztatón.

Látássérültek Elemi Rehabilitációja

A székesfehérvári Molnár Gábor Látássérültek Rehabilitációs Központja szolgáltatásai.

A megkülönböztetés minden formája ellen fellépne az EP - BruxInfo

A diszkrimináció nem csak a munkaerőpiacon jelenik meg, hanem egyebek között az oktatásban, az egészségügyben vagy a pénzügyi szférában is. Az ezeken a területeken is egyenlő bánásmód biztosítását célzó irányelvet csütörtökön szavazta meg az EP, amely szerint a többszörös diszkriminációval is foglalkozni kellene.

Akadálymentes gyógyszertájékoztatás

Az Országos Gyógyszerészeti Intézet egy olyan szolgáltatást indított internetes, ill. telefonos elérhetőséggel, ahol a látássérült ember tájékoztatást kap a gyógyszeres dobozokban található betegtájékoztatókról.

Az "Együtt a fogyatékos emberekért" kampány került ki győztesként

A Miniszterelnöki Hivatal Kormányszóvivői Iroda közleménye

Magyar Bionikus Látás Központ

Örömmel értesítjük Önöket, hogy 2009. január 9-én együttműködési megállapodás jött létre a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Semmelweis Egyetem között.